Furcsa neszre ébredek éjjel. Felkelek. Benézek a nappaliba. Egy rejtélyes fekete árny suhan át előttem…
Mit csinál ilyenkor egy nő éjjel, ha épp egyedül van? (Azon túl, hogy diszkrétet sikolt.)
Természetesen reflexből rázárja az ILLETŐRE az ajtót, félálomban visszakúszik az ágyába, és miközben azon morfondírozik, hogy vajon új lakótársa a madarak avagy az emlősök osztályába tartozik-e, szép csendesen elszenderedik. Különös álmot lát: egy régi férfi ismerőse kitessékeli az állatot….
Csakhogy aztán megvirrad, s én rádöbbenek, hogy a kitessékelés pusztán az álmok világának szüleménye. Tehát a LÉNY még mindig a lakásban van. A telefon akkumulátora mindjárt lemerül. A töltő a nagyszobában van. Meg a laptop is, amin vár a sok munka.
Cselekedni kell.
Bátorság. Elvégre nem egy vérmes griff vár az ajtó mögött, nyugtatom magam, hanem minden valószínűség szerint egy denevér. Vagy egy madárka. Vagy a múltkori óóóóriási éjjeli lepke tért vissza, hogy megköszönje, amiért oly' kedvesen szabadon engedtem.
Egy gigászi ikeás tál társaságában - hogy ugye legyen mit ráborítani az ILLETŐRE - bemerészkedem a nappaliba. Néma csend. Alaposan körülnézek: sehol senki…
Félrelibbentem a függönyt, belesek a kanapé alá, bekukkantok a komód mögé, szemrevételezem a könyvespolcot, ellenőrzöm a párnák alatti részeket.
Béke és nyugalom.
Azt hiszem, két opció lehetséges: van egy titkosügynök denevérem, aki tökéletesen rejtőzködik, és még nem sejti, hogy ha rábukkanok, muszáj leszek elnevezni, hogy jóban legyünk. Charlesnak, például; majd franciásan ejti, sárl…
A másik opció, hogy mindent csak álmodtam…
Ugyanitt bőregér-tippeket és praktikákat elfogadok!
Ez a weboldal alapvető sütiket használ a megfelelő működés biztosítása érdekében és teljesítmény-sütiket, amelyek megmutatják nekünk, hogyan használod ezt a weboldalt. Ez utóbbit csak az Te beleegyezésed után állítjuk be.
